2015. december 13., vasárnap

Készülődj velem - Bronzos, barna füstös szem

A mai posztban bemutatom nektek, milyen sminkbe mentem babalátogatóba az egyik nagyon kedves barátnőmhöz. Mivel szabadságon voltam és ezer éve nem készítettem már új dolgokat se a blogomra, se a youtube csatornámra, ezért elengedtem magam és valami szépet szerettem volna nektek ismét készíteni. Szerencsére az elsődleges munkahelyemen, már lement az az óriási hajtás, ami miatt el voltam tűnve, most viszont úgy érzem rögtön leváltja ezt a karácsonyi készülődés, sürgés-forgás, ide gyere-oda gyere, mikor jössz hozzánk? miért csak akkor jössz hozzánk?? wááááá.... nem tudom nálatok, hogy megy, de én 23-26-ig nem is leszek otthon.


A sminkre visszatérve, majd láthatjátok a képeken is, hogy még műszempilla is került fel, amit nálam eddig nem igen láthattatok, de íme a csoda! Általában lusta vagyok feltenni és őszintén szólva drágállom is, mivel egyszer felteszed és slussz. Nekem sikerült 1500 környékén találni egy jót az essence-nél, illetve a képen láthatót egy kínai üzletben vettem, mert egész jónak tűnt: 500 Ft-ért és azon kívül, hogy hétköznapokra kár, hogy nem árulnak valami visszafogottabbat, nekem bejött. Ha nem lenne elég, hogy általában 3000-4000 ezer forintba kerülnek, még ráadásul nagyon kevés helyen is kaphatóak és iszonyatosan kicsi választékban. Ezen okok miatt szeretnék az ebay-ről rendelni, ami most elmaradt, na de majd jövőre!




Termékek:
Pupa - VAMP! Compact eyeshadow 103
Pupa - VAMP! Compact eyeshadow 105
Max Factor - Excess Shimmer 25 Bronze
MAC - Pro longwear concealer NW20
MAC- Pre+Prime
Rimmel - Stay Matte 01 Translucent
Pupa - Like a doll 003
MUA - Protection Palette
MAC - Dainty
Pupa - Stay Gold Highlighter

Mivel ilyen extra napot tartunk, hogy műszempilla, ezért van még egy jó hírem, méghozzá az, hogy videó is készült erről a sminkről. Remélem ezzel megkönnyítem az elkészítését és örültök neki! :)


VIDEÓ:




Nem tudom, hogy tudnám még fokozni a hangulatot, de megpróbálom... most egy kis cukifaktormérő kiakasztással:
 


Köszi szépen, hogy most is velem tartottatok!
Nemsokára érkezek ezekkel a posztokkal:
  • KAP szerzemények bemutatása
  • GOSH rúzsok tesztje
  • Karácsonyi dekor az új lakásban
  • Virtuális túra a sminkjeim között - Lehet ez csak jövőre, mert rájöttem, hogy ez nagyon nagy meló :D

Adios Krumplikáim!
Nektek, hogy telik a karácsonyi zűrzavar? Hogy tetszett a smink?

2015. december 9., szerda

Catrice vs. Essence szájfény - TESZT

Sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de szerencsére azért, mert az új honlapomon ügyködhetek szabadidőmben, amire felkerült egy wordpresses téma és már csak csinosítgatni kell, ami nem is olyan egyszerű! Nagyon szeretném, ha olyan lenne, amilyennek elképzeltem, de mindig felfedezek benne valami hibát és úgy próbálom megoldani, hogy fogalmam nincs, hogy működik ez a rendszer. Szóval hajam már nem sok van, de remélem azért egyszer azt fogom rá mondani, hogy indulhat a mandula!

A mai bejegyzésben két szájfényt fogok tesztelni, az egyik a
  1.  Catrice, Shine Appeal Fluid Lipstick - 030 Meet You At the Bar-bie árnyalata
  2.  Essence, Liquid lipstick - 03 Almost real árnyalata

Mindkettő hasonló csomagolásban van, átlátszó tégely a végén egy rúzsvégre emlékeztető bemélyedéssel. A Catrice fekete kupakot tett ezekre a szájfényekre, míg az Essence a benne rejlő színt próbálta meg visszaadni a kupakkal is.
Hasonló mindkét applikátor is, szépen követik a száj formáját, de több próbálkozás után azt tapasztaltam, hogy a Catrice-féle a jobb, sokkal mobilisabb, könnyebben hajlong jobbra-balra, így a formákat is jobban tudja követni, a másiknak feszesebb a tartása.


Próbáltam egy rózsaszínt és egy barnás nude árnyalatot választani, ami sikerült is szerencsére, mert ezek azok a színek, amiket annak ellenére is tudok hordani, hogy nem szeretem a szájfényeket (ezt majd egyszer kifejtem, ha szeretnétek).

A Catrice rózsaszín szájfényét könnyebb felvinni, egyenletesen eloszlik, ám nagyon halovány a pigmentáltsága, épp, hogy egy kicsi rózsaszín beütése van, aminél én többre számítottam az átlátszó csomagoláson látható szín miatt. 









Az Essence ebben egy kicsit jobb, mert hiába nehezebb a felvitele és eloszlatása, jobban visszaadja azt a színt, amit a csomagolása alapján várunk tőle. 











Szerencsére mindkettőről elmondható,  hogy nem hagynak ragacsos érzést az ajkunkon, az Essence-es szájfény szinte olyan, mint egy hidratáló rúzs, a Catrice-es pedig, mintha az ajkaid jégen csúszkálnának, csíkozódás nélkül!


Természetesen az íz&illat elemzése se maradhat ki:
A Catrice szájfénynek nincs semmilyen íze, viszont kellemes, visszafogott illata van. Az Essence szájfénytől viszont biztos híztam vagy 2 kg-t, olyan íze van mintha cukorkákat nyalogatnál, illata viszont nuku. 

Összességében, még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy miért is jó önmagában a szájfény, de ha a saját negatív hozzáállásomat félreteszem, akkor engem a Catrice halvány pigmentáltsága jobban zavar, mint az Essence-es termék nehezebb kezelhetősége, ezért én ezt választanám!

Ennyi lett volna a mai poszt, remélem hasznos volt és tetszett! :)
Puff Krumplik!